2020. december 3., csütörtök,  Ferenc és Olívia
 
 
   
   
   
 

Hirdetmények

Felhívás - Ebösszeírás
2020. november 09.

Tisztelt Ebtartók!

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Ávt.) 42/B. § (1) bekezdése alapján a tartás helye szerint illetékes települési önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében – ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel – három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez.

Az eb tulajdonosa és tartója az ebösszeíráskor köteles az Ávt.-ben előírt adatokat a települési önkormányzat rendelkezésére bocsátani.

A 2020. évi ebösszeírás céljából kérem a Gyula város közigazgatási területén tartott ebek tulajdonosait, illetve tartóit, hogy a www.gyula.hu honlapról 2020. november 10. napjától letölthető, illetve a Gyulai Polgármesteri Hivatal információs pultjánál beszerezhető „Ebösszeíró adatlap”-ot kitölteni és legkésőbb 2020. december 31. napjáig a Gyulai Polgármesteri Hivatalba eljuttatni szíveskedjenek.

Az adatlapot ebenként külön kell kitölteni és az alábbi módokon lehet benyújtani:

  • személyesen vagy a kihelyezett gyűjtőládákba bedobva a Gyulai Polgármesteri Hivatal Információs Ablakánál vagy a Gyulavári Kihelyezett Ügyfélszolgálati Irodában;
  • postai úton (5700 Gyula, Petőfi tér 3.);
  • e-mailben az infoablak@gyula.hu e-mail címre megküldve;
  • ügyfélkapu útján beküldve (KRID: 307093350).

Felhívom az ebtulajdonosok és ebtartók figyelmét az alábbiakra:

  • 2013. január 1. napjától a négy hónaposnál idősebb ebeket transzponderrel megjelölve lehet csak tartani;
  • a 2017. évi ebösszeírásban bejelentett ebeket ismét be kell jelenteni;
  • az ebösszeíráshoz szükséges adatszolgáltatás elmulasztásának jogkövetkezménye – az állatvédelmi bírságról szóló 244/1998. (XII.31.) Korm. rendelet 3. mellékletének 1. d) pontja alapján – 30 000,- Ft pénzbírság.

Gyula, 2020. november 5.

                                                                                               Dr. Görgényi Ernő

                                                                                                      polgármester

 
 

boritek_ikon.pngGyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének Polgármesteri Hivatala
Székhely: 5700 Gyula, Petőfi tér 3.
Postacím: 5700 Gyula, Pf. 44.

telefon_ikon.png


Telefon: 06 66 526-800
Telefax: 06 66 526-819
E-mail: gyulaph@gyula.hu
Belföldi jogsegély, szakhatósági ügyek: tokajine@gyula.hu