2020. október 19., hétfő,  Nándor
 
 
   
   
   
 

Hirdetmények

Nyári táborozási lehetőségekről egyeztettek a városházán
2020. június 15.

A nyári táborozási lehetőségek az idén kiemelt jelentőséggel bírnak a családok életében, hiszen sokan vannak, akik kénytelenek voltak kivenni éves szabadnapjaik nagy részét a koronavírus-járvány miatt. Ennek okán egyeztető megbeszélést tartottunk a városházán azon szervezetekkel, akik korábban kapcsolatba léptek velünk a tervezett, nyári táborokról tájékoztatást adó kiadvány kapcsán.

Ez évben fokozott figyelmet kell fordítani a járványügyi szabályok szigorú betartására, melynek ellenőrzésére is számítani kell. A szervezőknek, ahogy az eddigi években is, jelezniük kell a tábor időpontját, helyszínét, a várható létszámot és a tábor megrendezésének néhány fontosabb elemét az illetékes népegészségügyi osztály felé. A szükséges nyomtatvány ezen a linken érhető el, a bejelentés elektronikus úton is teljesíthető.

Legfontosabb higiénés szabályok, melyek betartása, betartatása kiemelten fontos:

  • a táborozók összlétszámát úgy kell meghatározni, hogy a rendelkezésre álló helyiségek méretét figyelembe véve a személyek között a 1,5 méteres védőtávolság biztosítható legyen;
  • a táborban kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató gyermek, illetve szervező vehet részt, melyről nyilatkozni is szükséges; 
  • a táborba történő belépéskor kötelező a kézfertőtlenítés;
  • a táborozókat a személyi higiéné alapvető szabályairól (alapos kézmosás, köhögési etikett, stb.) a korosztálynak megfelelő oktatásban kell részesíteni, azok alkalmazására kiemelt figyelmet kell fordítani, a szabályok betartásához papír kéztörlőt és papír zsebkendőt kell biztosítani;
  • fokozott figyelmet kell fordítani a zárt terek szellőztetésére, a tábor területének tisztaságára, a fertőtlenítő takarítására, a használt eszközök, felületek vírusölő hatású szerrel történő fertőtlenítésére, a mindehhez szükséges mennyiségű vírusölő hatású kéz- és felületfertőtlenítőnek, valamint takarítószernek folyamatosan rendelkezésre kell állnia;
  • étkeztetésnél ajánlott a biztonságos hőkezeléssel készíthető ételek étlapon tartása, kiemelten fontos a zöldségek, gyümölcsök alapos folyóvizes lemosása, a használt edények, eszközök megfelelő hatásfokú fertőtlenítő mosogatása, a tiszta eszközök cseppfertőzéstől védett tárolása;
  • beteg személy esetén elkülönítést kell alkalmazni az orvos és szülő együttes értesítése mellett. A betegre felügyelő személynek kötelező maszkot és kesztyűt használnia.
  • A táborozás során megtartandó szabályozások, ajánlások:
  • a tanuló ifjúság üdülésének és táborozásának egészségügyi feltételeiről szó12/1991. (V.18.) NM rendelet;
  • egyes nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshelyek üzemeltetésének egészségügyi feltételeiről szóló 37/2007. (VII.23.) EÜM-SZMM rendelet;
  • tájékoztatás a táboroztatás során betartandó járványügyi megelőző szabályokról.

 

 

Ezidáig a következő táborozási lehetőségekről kaptunk tájékoztatást:

Nyári napközis tábor 2020. 06. 29. – 2020.  08. 19. (Dürer Albert Általános Iskola, kapcsolat: 06-20/578-8640)

Hetedhét Játékváros 2020. 07. 06. – 2020. 07. 17. (5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye, kapcsolat: info@miegymasert.hu, 06-20/388-5781)

Nyári úszó- és szabadidőtábor 2020. 06. 29. – 2020. 08. 14. heti turnusokban (Gyulai Várfürdő, kapcsolat: info@varfurdo.hu, 06-30/641-9463)

London Tour Helen Doron angol tábor 2020. 07. 06. – 2020. 07. 10. heti turnusokban (Helen Doron Gyerekangol Oktatóközpont, kapcsolat: 06-70/420-5129)

Jóga-Móka tábor 2020. 07. 13. – 2020. 07.17. (Gyula Város Egyesített Óvodája, Törökzugi Óvoda, kapcsolat: 06-70/680-6902)

Kajak-kenu evezőstábor 2020. 06. 22. – 2020. 06. 26- ig; 2020. 07. 20. – 2020. 07. 24-ig; 2020. 08. 03. – 2020. 08. 07-ig (Fogadóház, Fehér-Körös duzzasztónál, kapcsolat: 06-70/360-4773)

Göndöcs Benedek Középiskola nyári táborai 2020. 06. 29. – 2020. 07. 17-ig heti turnusokban (Göndöcs Benedek Középiskola területe, kapcsolat: 06-66/526-270 mellék: 140)

Független Egyesület nyári táborai 2020. 06. 22. – 2020. 07. 10. heti turnusokban (Független Egyesület székhelye, kapcsolat: fuggetlen@gmail.com, 06-66/639-445)

Át-járás tábor 2020. 07. 13.- 2020. 08. 14- ig heti turnusokban (Gellény Birtok, kapcsolat: furak.istvan0123@gmail.com, 06-70-419-8022)

Napközis kézilabda tábor 2020. 08. 10.- 2020. 08. 14. (Göndöcs Benedek Középiskola, kapcsolat: Turek Tamás: 06-70-436-7391)

A lista még természetesen bővülhet, a táborozási lehetőségek gyűjteményét folyamatosan frissítjük.

Kérjük azon táborszervezőket, akik még nem léptek kapcsolatba velünk, hogy a lakosság megfelelő tájékoztatása érdekében vegyék fel a kapcsolatot a Gyulai Polgármesteri Hivatal szociálpolitikai és gazdaságfejlesztési osztályával, a 06 66 526 855-ös telefonszámon! 

 
 

boritek_ikon.pngGyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének Polgármesteri Hivatala
Székhely: 5700 Gyula, Petőfi tér 3.
Postacím: 5700 Gyula, Pf. 44.

telefon_ikon.png


Telefon: 06 66 526-800
Telefax: 06 66 526-819
E-mail: gyulaph@gyula.hu
Belföldi jogsegély, szakhatósági ügyek: tokajine@gyula.hu